Illetékességi területek

A Hortobágyi LEADER Egyesületet, mint Helyi Akciócsoportot (HACS), a Debreceni Törvényszék 2012.04.16-án jegyezte be, akkor még Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület néven.

A HACS a nevét Hortobágyról, mint tájegységről kapta, amelyet körülölelnek az Egyesület tag települései. 11 települést foglal magába, amelyből a teljes területtel jogosult települések száma 10, míg a külterülettel jogosult települések száma 1. A jogosult települések Balmazújváros (külterülettel), Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita és Újtikos. A települések három járáshoz tartoznak, melyek a balmazújvárosi, a hajdúnánási és a hajdúszoboszlói járások.

Az Egyesület területe 1340,56 km2, mely nagysága köszönhető a települések egymástól való nagy távolságának, valamint a világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Park óriási területének. A térség számos épített-, természeti-, és kulturális értékben gazdag, amelyek egyedülállóvá varázsolják a térséget.

A létrejött Közösség alapvető célja, hogy az uniós és hazai erőforrásokat egyaránt jól használni tudó, együttműködésekre képes és nyitott vidéki közösségként működjön, amelynek létrehozása az együttes gondolkodáson és cselekvésen alapul. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a „kényszertársulás” helyett kölcsönös érdekeken alapuló partnerség jöjjön létre, hiszen csak így születhetnek jól működő programok.

Hortobágyi LEADER Egyesület – Tagság

Sorszám Tag neve Település Szféra
1. Agroforest-98 Kft. Hortobágy vállalkozói
2. Angyalliget Közhasznú Alapítvány az Autisták Lakóotthonáért Balmazújváros civil
3. A tehetségek támogatásáért és a hagyományok továbbviteléért Alapítvány Balmazújváros civil
4. Balmazújváros Város Önkormányzat Balmazújváros köz
5. Balmazpharm Kft. Balmazújváros vállalkozói
6. Balmazújváros Közművelődéséért Alapítvány Balmazújváros civil
7. Balmazújvárosi 48-as Olvasó Népkör Közhasznú Egyesület Balmazújváros civil
8. Balmazújvárosi Hagyományőrző Tűzoltó Egyesület Balmazújváros civil
9. Balmazújvárosi Németfalusiak Egyesülete Balmazújváros civil
10. Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. Balmazújváros vállalkozói
11. B-Comprex Bt. Balmazújváros vállalkozói
12. Bódi-Zoo Kft. Balmazújváros vállalkozói
13. Csege Csárda Kft Tiszacsege vállalkozói
14. Egyek Nagyközség Önkormányzata Egyek köz
15. El & Ir Bt. Tiszagyulaháza vállalkozói
16. Fazekas Ferenc Nádudvar civil
17. Folyás Község Önkormányzata Folyás köz
18. Görbeháza Község Önkormányzata Görbeháza köz
19. GÖ-RITA Kft. Polgár vállalkozói
20. Hortobágy Község Önkormányzata Hortobágy köz
21. Hortobágyi Mezőgazdasági és Turisztikai Zrt. Hortobágy vállalkozói
22. Hortobágyi Nonprofit Kft. Hortobágy vállalkozói
23. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület Balmazújváros civil
24. Jövő Nemzedékéért Alapítvány Nádudvar civil
25. Karát Invest Kft. Tiszacsege vállalkozói
26. Kecsege 2000 Bt. Tiszacsege vállalkozói
27. Korpusz 93’ Kft. Polgár vállalkozói
28. Kövér Tamás e.v. Tiszacsege vállalkozói
29. Madarász Gergely Újszentmargita civil
30. Margitai Borisszák Nóta Egyesület Újszentmargita civil
31. „Mindent a családért” Nádudvari Nagycsaládosok Egyesülete Nádudvar civil
32. Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960 Nádudvar civil
33. Nádudvar Város Önkormányzata Nádudvar köz
34. Pasta Margita Nonprofit Kft. Újszentmargita vállalkozói
35. Polgár Városért Alapítvány Polgár civil
36. Polgár Város Önkormányzata Polgár köz
37. „Sellő” Horgászegyesület Balmazújváros civil
38. Szent József Plébánia Egyek civil
39. Tiszacsege Város Önkormányzata Tiszacsege köz
40. Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Tiszagyulaháza köz
41. Újszentmargita Község Önkormányzata Újszentmargita köz
42. Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány Újszentmargita civil
43. Újtikos Község Önkormányzata Újtikos köz
44. VM SEVEN Kft. Balmazújváros vállalkozói
45. Vrancsik András Balmazújváros civil
46. Winden-Tools Kft. Polgár vállalkozói