A Magyar Falu Program 2023-ban megjelent és még benyújtható pályázatai
Falusi életminőséget javító támogatások, pályázatok A Magyar Falu Program pályázati rendszerének előnye hogy egyszerű, gyors, az eljárásrend pedig rugalmas. A pályázatok végső beadási határidejétől számítva 65 napon belül megszületnek. A támogatói döntés és a Támogatói Okirat kiállítását követő öt napon belül a kedvezményezett megkapja a pályázatban elnyert támogatási összeget. A támogatások kizárólag hazai költségvetési forrásból valósulnak meg, a
Helyi felhívások módosítása és újranyitása
A VP6-19.2.1.-45-5-19 kódszámú „Helyi mikrovállalkozások beruházás ösztönzése” című helyi felhívásunk az alábbi módosításokkal 2023.06.01. napjával újranyitásra kerül: benyújtási határidő: 2023.06.30. napjáig, megvalósítási idő: 12 hónap, nem hiánypótoltatható jogosultsági kritérium: támogatást igénylő nevére kiállított jogerős építési engedély, támogatási kérelemhez szükséges csatolni a támogatást igénylő nevére kiállított jogerős építési engedélyt. A VP6-19.2.1.-45-6-19 kódszámú „Helyi turisztikai szolgáltatások
A Hajdú-Bihar vármegyei Egyek Nagyközség Önkormányzata Európai Falumegújítási Díjátadón vett részt a Németországi Hofheimben in Unterfranken településén. Az Európai Falumegújítási Díjátadón részt vett Benkő Zsolt elnök, aki a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatotot képviselte. Benkő Zsolt a díjátadón gratulált Egyek Nagyközségnek az Európai Falumegújítási Díj bronz fokozatának elnyeréséhez, melyet több kistelepülés mellett sikerült elnyerniük. A díjátadón
A VEGYSZEREK ELHAGYÁSÁBAN VAN A CSODA, NEM A SZAPPANOKBAN
A szappant az emberiség már több ezer éve ismeri, sokáig azonban nem tisztálkodásra használták, hosszú út vezetett el addig, hogy már számtalan szín-, forma- és illatkombináció közül választhatunk. Halász Gergely a Le Savon Szappanműhely tulajdonosa Tolna megyében 8 évvel ezelőtt ismerkedett meg a szappanokkal, amiket először gépi mosásra használt, és idős néniktől vásárolta piacokon, vásárokon. Eleinte
1-3 millió forintra pályázhatnak falusi kisboltok
Falusi kisboltok 1-3 millió forintos támogatásra pályázhatnak. Gyopáros Alpár közölte, hogy az összeg egyszer nyerhető el. A támogatás 100 százalékban előfinanszírozott, valamint önerő sem kell hozzá – emelte ki. Az elnyert összeget alapvetően működési költségekre lehet fordítani, ideszámítható például a bérleti díj, a rezsiszámla, a könyvelő vagy az ügyvéd díja. A működési támogatásra
Felhívások módosítása, felfüggesztése
Tisztelt Ügyfeleink! A Hortobágyi LEADER HACS élő felhívásai a mai nappal módosultak, amelyet az alábbiakban részletezünk: 1.A VP6-19.2.1.-45-5-19 kódszámú helyi felhívás felfüggesztésre kerül 2022.12.20. napjával. – 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások Engedély,- vagy bejelentés köteles építési tevékenység esetében a támogatási kérelemhez csatolni kell csatolni kell a támogatást igénylő nevére szóló jogerős építési engedélyt,